Színes hétköznapok és hétvégék

Gondolom mindenki azt gondolja, hogy Afrikából az ember -10 kilóval megy haza – mert ugye itt mit lehet enni…? Hadd cáfoljam meg!
Ez sokszor eszembe jut, amikor a finomabbnál finomabbakat eszem. Azonban nem is ez a fő „probléma”. Inkább a sport hiánya az, ami miatt a fenti állítást meg kell, hogy cáfoljam.

A nagy melegben, a munka után már senkinek sincs túl sok kedve sportolni, illetve nincs is nagyon megfelelő hely rá. Azért én ezt megpróbáltam nem annyiban hagyni, mert az rendjén van, hogy nem -10 kg-gal érek haza, de azért a +10 kg se tetszene nagyon…

Kiderült, hogy itt a szombat délelőtt a sport napja. Állítólag nagyon sokan futnak, ezt-azt csinálnak. Mindezt persze még a meleg előtt, tehát olyan 6-7 körül. Nem erősségem a korai sportolás, de mivel nem nagyon volt más választásom elhatároztam, hogy kipróbálom. Neki is vágtam a kijelölt helyen egy kis futkározásnak. Itt valójában inkább akadályfutásnak nevezném: átugrálni a kátyúkon, kisebb szakadékokon az út közepén, kikerülni a biciklis víz-, és szénhordókat, az asszonyokat a fejükön hatalmas szállítmányokkal és mindeközben figyelni a dudáló motorosokat, hogy ne üssenek el. Mit mondjak, így nagyobb a kihívás. Ugye milyen jó?

Számítottam rá, hogy nagy figyelemnek fogok örvendeni, de azt nem gondoltam, hogy társaim is akadnak a futásban. Egy nagyobb kereszteződést szeltem volna át, mikor a szemem sarkából láttam egy férfiakból álló futó csapatot közeledni. Ők is hamar észrevettek, kiabáltak, integettek és megszaporázták a lépteiket, hogy utolérjenek (nem volt nehéz dolguk mondjuk). Így tehát nem gyerekek, hanem egy 7-8 tagú futócsoport kísért utamon. Be kell valljam, nem tudtam sokáig tartani a hosszú fekete lábakkal a tempót, de a motiváció nagy volt.

A NikeRun alkalmazás szerint egyébként ultrafutó lettem, mert Budapestről egészen MJM-ig futottam.

IMG_4613

 

Másnapra meghívást kaptam egy nagyon kedves családhoz, hogy betekintést nyerjek a kongói konyhába. Már nagyon vártam, készültem. Tudtam, hogy egyedül fogok átsétálni hozzájuk, aminek szintén örültem – itt valahogy különösen jó érzés egyedül sétálni.

Persze Murphy törvénye szerint az indulás előtt kezdett el szakadni az eső és úgy tűnt, hogy nem igen fogja abbahagyni. Tudtam, hogy el fogok késni, de itt ebből nem csinálnak problémát. Még nagyban szakadt az eső, mikor hallom, hogy csöngetnek. Egy motoros férfi jelzi, hogy értem küldték.

Huh. Hát. Beengedtem és jeleztem neki, hogy nekem erre kicsit fel kell készüljek. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy szakadó esőben, a sárban végig motorozunk MJM kátyús utcáin, mondjuk nem estem le, de egy merő sárfolt vagyok. Erre szerencsére nem került sor, mert mire összekészülődtem elállt az eső. Szerencsésen odaértem, nem sárosan.

Elkezdődhetett tehát a főzés. Ezt különösen Rékának írom le részletesen 😉

A főzésre egy vas állvány szolgál, amin két hely van az edényeknek. Alatta pedig a faszén ég. Tehát nincs sütő, főzőlap, konyhapult.

Először a kertből leszedtük a manióka levelet, amiből egy ilyen zöldséges szósz fog majd készülni. (Nekem először kinézetre a spenóthoz hasonlított, de ízre – sajnos – nem olyan.) Megtisztítottuk a szárától, forró vízben megfőztük, majd egy nagy fa mozsárba pépesre törtük. Fokhagymával, mini padlizsánnal és erős paprikával ízesítettük.

RJRC2369

Aztán (miután tudják, hogy én halat nem eszek – ami itt elég furcsa lehet) a sült csirkét készítettük el. Ange (anyuka) behozott két élő csirkét, teljes nyugalommal a konyha közepén elvágta a nyakukat (jó, még mosolygott is közben), majd forró vízbe dobta. Miután jól megfőttek kivette és az egyiket a kezembe nyomta, hogy pucoljam meg. Igen, városi lány vagyok így ilyet még az elmúlt 23 évemben nem csináltam, úgyhogy először pislogtam egyet kettőt. Végül természetesen az egészet megpucoltam – mármint csak a tollait szedtem ki – és még élveztem is. Gondoltam, hogy na ezt a jó szokást majd otthon is bevezetjük. Ange bontotta szét a csirkét, én csak néztem és mindig kérdeztem, hogy „és azt is megeszitek?” – „igen” – volt a válasz az esetek 98%-ban. Tényleg mindent megesznek a tyúkból (is).

RXSS3257

Itt pálmaolaj, illetve fehér olaj van (ez ilyen mix, de nem napraforgó). Leginkább ebből főznek, de van olívaolaj is – mi azt használjuk Richardnál.

A csirkét olajon sütöttük ki, mellé pedig paradicsomos, fokhagymás szószt készítettünk – itt mindenhez szószt csinálnak, mert abba mártogatják a fufut.

Köretnek az említett fufut és banane plantain-t (főzőbanán) készítettünk.

A fufu: manióka gyökeréből készült liszt és kukoricaliszt keverékéből főznek kását. Ezt ököl nagyságú golyókra formázzák. Ezt kézzel kell enni (mondjuk itt általában mindent azzal esznek). A markodban összegyurmázod (szó szerint), majd a szószba mártogatod és ha ügyes voltál, akkor egybe le is tudod nyelni. Állítólag az íze is más gyurmázás után. Én is így eszem, de azért még nem megy olyan jól a gyurmázás, mint nekik, ezért ebéd végére tiszta fufu vagyok…

A banane plantain-t az én kedvemért csinálták, mert ez az én kedvencem. Lényegében olajban kifőzött főzőbanán. Ha jól készítik el, akkor egészen puha és a szélén a gyümölcs természetes cukra enyhén grillázsos lesz. Nem véletlenül ez a kedvencem.

31507438_10211730676047765_3183292342316564480_n

31542903_10211730676607779_7151439668205060096_n

Hatalmas élmény volt betekintést nyerni a kongói konyhában. És bár tényleg elég egyszerű körülmények között zajlott az egész, egy percig sem volt az az érzésem, hogy ne lenne megfelelő a higiénia (bár sokszor valószínűleg nem az) vagy, hogy félnem kellene, hogy mit fogok enni.

Ebédre már Richard és Baltazár is megérkeztek. Majd egy délutáni sörözéssel zártuk a napot, a hétvégét.

Ezek után van, aki még azt gondolja, hogy le fogok fogyni?

Ha igen, akkor folytatom.

Egyik este meglepett Ange és Simonnal (férje) küldött egy nagy adag, meleg banane plantaint. Az ember azért ilyenkor nem kicsit elérzékenyül. Vagy amikor munka után Baltazár vesz egy „csokor” főzőbanánt és este megsüti nekem. Szóval el vagyok kényeztetve.

Azóta már voltam egy születésnapi ebéden szintén ennél a családnál. Nagyon szépen ünnepeltek. És itt is sokat (popcorn, földimogyoró, fánk szerű édesség) ettünk!

32323509_10211809872867636_8067380017178345472_o

 

„Amíg nem voltál maláriás nem vagy üdvözölve Kongóban” – mondta egy kedves kolléga, miután túlestem a betegségen. Így már ténylegesen mondhatom, hogy befogadott az ország.

Nem kell megijedni, két napig se tartott a rosszullét és élek. 😉

Nem unatkozunk, mindig történik valami jó. Szépen telnek a hétköznapok és a hétvégék.

Még mindig úrilánynak érzem magam.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s